József Attila

(Bp. 1905. április 11. - Balatonszárszó, 1937. december 3.)

 

            Költő. 1920 októberében még csak átutazott Vásárhelyen. 1929. január végétől 1935. augusztus 20-ig rövidebb-hosszabb ideig gyakran leutazott, vendégeskedett Vásárhelyen. Sógora, Makai Ödön itt vállalt állást, itt élt mindkét nővére, bár az ügyvéd és felesége, József Jolán 1930-ban válófélben voltak. 1929 nyarát nagyrészt Vásárhelyen töltötte, itt váltotta ki útlevelét. 1930. február 8-án vidám farsangi mulatságon vett részt Makaiék szentesi utcai lakásán. Ekkortájt keletkezett a tréfás versezet, a Kínálgató. 1930. március 20-i dátummal látták el Fábián Dániellel közösen írt Ki a faluba! c. röpiratukat. Ettől kezdve barátkozott össze a Műveröm tagjaival, elsősorban Galyasi Miklóssal és Pákozdy Ferenccel. Emlékezetes a pünkösdi Tisza-parti kirándulás, melyről fénykép is készült. 1932. december 14-én a zsidó hitközség kultúrcsoportjának estélyén A legújabb magyar költészetről címmel előadást tartott. 1933-ban Pákozdy Ferenc szinte szuperlatívuszokkal köszöntötte a Külvárosi éj c. kötetét. Leghosszabb ideig, 1934-ben csaknem fél évig, Makaiék Villasor 14. számú (ma Ady E. u. 4.) lakásában tartózkodott. Február végén gyógyulni, pihenni, dolgozni ment le Vásárhelyre, részt vett Makaiék társasági életében. 1934. március elején itt találkozott Móricz Zsigmonddal is. Négy hónap alatt befejezte és ciklussá szervezte az Eszméletet, elkészítette a következő gyűjteményes kötetét, a Medvetánc első kötettervét és valószínűleg itt írhatta a Szappanosvíz és talán a Falu c. verset is.

Ezekben a hónapokban fordítással is foglalkozott  ennek tanúja az az alapos elemzés, amelyet Luther Márton: Erős vár a mi Istenünk c. zsoltárának fordításához mellékelve a kiírt pályázatra küldött el. 1935. augusztus 16-án érkezett utolsó vásárhelyi látogatásra, néhány hete született ifjabbik unokaöccse, Ádám, s az ő látogatására jött le a költő.

Emléktáblák:    1955. ápr. 10.: Műveröm (Kinizsi u.);

                        1970. ápr. 11.: Szántó K. J. u. 24.

                        1997. ápr. 11.: Ady E. u. 4.

 

Relief, szobor: 1969. ápr. 26: Erdős Péter: J.A. (rézdomborítás a róla elnevezett iskolában)

2000. ápr. 11.: Cséri Lajos: J.A. (mellszobor a róla elnevezett ált. isk. előtti parkban)

 

 

Irod.:      József Attila Emlékkönyv. Bp., 1957. (szerk.: Szabolcsi Miklós.)

                Péter László: József Attila közöttünk, Szeged, 1980.

                Fábián Dániel: József Attiláról, Bp. 1989.

                Hét év József Attila közelében. Dokumentumok Bányai László hagyatékából, Bp. 1995.

                Valachi Anna: József Jolán, az édes mostoha. Bp. 1998.

                Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások. Szeged, 2000.

                CSMK 1972. márc. (Bibliográfia)

                Szigeti János: József Attila Hódmezővásárhelyen. = VTa. 8. H. 1977.

                Kincskereső, 1980/1.